Ázsiai mese, ami azért nem volt mese… (1)

Nem régen, egyik este hazafelé tartottam az szokásos kártyapartimról, mikor megláttam egy kerthelyiséges fagylaltozót, így megálltam egy fagyira mivel meleg volt még. De nem tölcsérbe kértem, hanem üvegkehelybe, ostyákkal. Bár a terasz zsúfolásig volt, de a kerthelyiségben találtam még egy szabad asztalt, oda ültem le,hogy kényelmesen elnyalogassam, megeszegessem.
Arra figyeltem fel, hogy az utcáról betért az üzlethelyiségbe egy háromtagú csoport. Fiatalok voltak s keletiek, pontosabban ázsiaiak, kinézetre. Az elől haladó volt a legmagasabb, mongoloid vonásokkal, s a másik kettő sokkal alacsonyabb, ferde szemvágású és vékonyabb testalkatú srác volt. Hamarosan megjelentek újra, kezükben az üvegkehekben a fagyikkal és üdítőkkel. Körülnéztek, de nem láttak szabad asztalt s ekkor nézett felém a mongoloid. Szemünk összeakadt s én intettem, jöjjenek hozzám, az asztalnál lévő, még szabad helyekre. Elindultak, odaérve szabadkozott kis akcentussal, de jó magyarsággal, majd leültek.
Egy ideig eszegettük az adagunkat, majd hozzá fordulva megjegyeztem:
- Jól beszél magyarul, bár erezni a külföldit a beszédén. – kezdtem.
- Igen, bár mi is magyarok vagyunk már. – válaszolta, nekem meglepően.
- Hogyan? Önök magyarok, vagy magyar állampolgárok? – értetlenkedtem.
- Nem itt születtünk, hanem Kínában, de már jó ideje itt élünk szüleinkkel együtt. Én már tíz éve, ők csak hat. – adta meg a magyarázatot.
- S Önök mennyire tudnak, mert még nem szólaltak meg. – kérdeztem meg a többieket.
- Mi beszélni kicsit, rossz, de érteni sokat. – válaszolta az egyik s másik bólintott.
- Tudja, a kolónián belül kínaiul beszélünk s csak mostanában jöttünk már ki a városba is. – magyarázott nekem a mongoloid. – Én Bátár (vitéz) vagyok, ő Ji (Jószándék) és ő meg Huj (Értelmes). – mutatkozott be és mutatta be társait is.
- Én pedig Ákos. Ez türk eredetű régi magyar férfinév. Jelentése: fehér sólyom.
Egy ideig csend volt, mindenki ette a fagyiját tovább. Majd most Ji szólalt meg:
- Én még nem is láttam fehér sólymot itt, Magyarországon.
- Megnyugtatlak, én sem. – tettem hozzá és jót nevettünk ezen.
- Azért én szívesen megnéznék egyet. – nevette el magát huncutul Huj.
Kissé csodálkozva néztem rá s próbáltam megérteni, hogy jól értem-e amit mondott, vagy mondani akart. Nem kellett sokat töprengenem, mert így folytatta:
- Fehér sólyom hány tavaszt élt már meg? – kérdezte nyíltan.
- Én már hatvanon túl, sokat. – válaszoltam nevetve. – S Te? – kérdeztem vissza.
- Mondja meg! – szólított fel engem.
- Szerintem Te már harmincon túl vagy, de még nem vagy negyven. Ő is, a társad, míg Bátár már elmúlt negyven is. – feleltem saccolva.
Bátár bólintott, de nem szólalt meg, a másik kettő sem. Végre megettük a kelyhekből a fagyijainkat és megitták az üdítőiket, mikor megszólalt Ji:
- Fehér sólyom nagyon siet? – kérdezte meg.
- Nem, miért? Mire gondolsz? – néztem rá.
- Arra, hogy kérdeznénk még sokat, ha lehet. Még nem beszélni magyarral, itt. Most először jönni ki a kolóniáról az utcára. – válaszolta, nyíltan a szemembe nézve.
- Rendben, kérdezzetek, de ha lehet ne itt, mert még mindig nagyon meleg van itt a kerthelyiségben, hanem menjünk a kocsimhoz, mert az légkondicionált! – mondtam.
- De jó lenni! – örvendezett Li és Huj, de Bátár is közbeszólt:
- Megkérhetjük, hogy kicsit várost nézzünk, had lássanak valamit a fiúk? – kezdte.
- Persze, majd teszek egy kis kört a városban, hogy sok mindent lássatok, s közben megmagyarázom, hol is járunk, mit látunk. Budapest szép város. Mi most Zuglóban vagyunk, ez a pesti oldal. Itt van a Belváros, a Cityis, de majd átmegyünk Budára is az egyik hídon, a Duna felett. Ott vannak a hegyek, a Vár. – feleltem felállva.
Elindultam a kocsihoz, majd tettem egy nagyobb körutat a Városligeten át a Hősök teréig, innen végig az Andrássy úton, majd át a Lánc hídon és az Alagúton és fel a Gellért hegyre. Onnan körbe néztünk az alattunk elterülő városra. Szerencsére lassan már kezdett sötétedni, így kigyulladtak a rakpart és a város fényei. Nagyon szép volt. Ahogyan indultam lefelé megkérdeztem Bátárt, meddig van kimenőjük és hol laknak. Ezt felelte:
- Ma sokáig, akár reggelig is, mert eleve azt terveztük, hogy megnézzük az esti Pestet, így nem aggódnak, bármikor is érünk haza, akár hajnalban, vagy reggel.
- Akkor azt javasolom, hogy menjünk el hozzám, innen már nincs messze. Ott a házam kertjében van úszómedence, kicsit lehűlünk, hűsölünk, majd ráérünk visszajönni a meleg városba, később.
- Nem okozunk gondot? S van egy baj: nem hoztunk fürdőruhát sem. – kezdte megakadva ezen.
- Nem a fürdőgatyákat akarom vízbe mártani, hanem magunkat, a testünket! -feleltem.
- Ja, úgy, de óvatosan, nekik minden új, mint egy csecsemőnek. – figyelmeztetett Bátár.
Míg én vezettem, addig ő elmondta a többieknek a tervet, akik kicsit vonakodtak, majd ráálltak és már vígan csicseregtek valamiről kínaiul. Jó ideig úgy beszéltek, majd Bátár megszólalt:
- Azon izgulnak, hogy még nem fürödtek gatya nélkül s nők előtt sem. – kezdte.
- Most sem fognak, mert nő nincs a házban, a kertész és a barátom is fiú, férfi. – nyugtattam meg őt.
- A barátod? Te azzal élsz? – kérdezett izgatottan vissza.
- Igen. A barátomat már több tíz éve ismerem, jó pár éve már együtt is lakunk ott a házban. A kertész srác is már legalább három éve szolgál minket. Nem Ti lesztek az elsők, de nem is utolsók, akik vendégeskednek nálunk. – válaszoltam.
- Nincs is feleséged? – kérdezősködött tovább.
- Van, de erről majd később, ha lehet. – nyugtattam meg. – Mindjárt megérkezünk. – szóltam és már kanyarodtam is a nyíló kapunk elé, majd át és megálltam a parkolóban.
A kertből a kertészsrác jött felénk, míg barátom hamarosan a házból lépett ki. Csak rövidnadrág volt rajta, egy bermuda. Szívélyesen üdvözölte a kocsiból kilépőket és mutatkozott be. Azokat pedig én mutattam be Neki.
Együtt bementünk a házba, majd onnan a nappalin át, ki a teraszra. Onnan néztünk körbe, majd leülve a barátom már hozott többféle üdítőt, jeget, s poharakat. Kis cseverészés után javasoltam, hogy mártózzunk meg a medencébe s példát mutatva dobtam le a magamon lévőket szaladtam le, majd ugrottam a vízbe. Bátár gyorsan követett, de a két, fiatalabb srác kicsit hezitált, majd a pólóikat levetve, de még a rövidnadrágjaikban jöttek le a teraszról s csak a medence partján bújtak ki azokból és ugrottak a vízbe azonnal. A barátom volt az utolsó a sorban. Pontosabban hamarosan a kertészlegényünk is odajött, így beinvitáltam őt is.
Hangosan pancsoltunk a vízben, volt ki úszott, más fogócskázott, barátom kunsztokat mutatott be a vízben, víz alatt és felett a trambulinról ugrálva. Lassan felolvadt a kezdeti tartózkodás és össznépi, vidám, felszabadult pancsolás hallatszott.
Jó idő múltán, mikor kifáradtunk, elsőnek én másztam ki a vízből, majd felsétálva ültem le a közeli medenceparti napozóágyak egyikére, ahova a többiek is követtek. A kertészsrácot megkértük, így odahozta a poharainkat és üdítőket, új jégkockákkal, de hozott behűtött görögdinnye-szeleteket is.
Kellemesen telt s beszélgetéssel a nap további része a medence partján.
A Nap már régen lebukott, csak a kivilágított medence fénylett s pár lámpa a parton.
Halkan suttogtunk a barátommal, majd az a kertésszel és nem messze tőlünk egy vetítővászon emelkedett ki, majd a lámpák elaludtak és egy egyszerűbb szex film kezdett peregni.
(folyt. köv.)