Cs, története XXI.

Ha nem akarok innen menni nyugdíjba, ki kell találnom valamit. Az ütés hangolása már adott volt, így némi fegyelmezésen kívül más okom nem kínálkozott arra, hogy beszéltessem korbácsolás közben, így – látszólag szigorú hangon - rámordultam

- Látom, nehezen megy a számolás, Kedvesem, így ettől most átmenetileg eltekintünk. Nem kell számolnia, nyafoghat és toporzékolhat kedvére, de ha meg merészeli simogatni az érintett területet, - újra kezdem és akkor számolnia is kell majd.
- Értettem Uram és köszönöm, hogy ilyen kegyes hozzám! – ez lassan már túl szép kezdett lenni ahhoz, hogy igaz legyen. Gyorsan memorizáltam, hogy feltétlenül a jelenség végére kell járnom.

Miután tisztáztuk a helyzetet, gyorsan kiosztottam tíz korbácsütést a Drágámnak. Így, hogy nem kellett számolnia és megköszönnie, úgy éreztem, növelhetek egy kicsit a lendületen – és meg is tettem.

Ami energiát Cs. megtakarított számolgatásban és köszöngetésben – azt most többszörösen kiadta nyafogás és toporzékolás formájában. Rendkívül szórakoztató és élvezetes volt. A kicsit megnövelt ütések apránként közelítettek a tűréshatárához. Persze így sem túlzottan, de azért láthatóan belekerült némi erőfeszítésébe, amíg túljutott rajtuk.

Én persze kivártam, amíg kicsit megnyugodott és csak utána indítottam a következőt. Érdekes tapasztalat volt. Kedvesem számára a büntetés mocorgás, simogatás nélküli elviselése volt a legnagyobb kihívás – de ezúttal tudta, hogy nincs apelláta, fegyelmezettnek kell lennie.
Édes volt, amint riszált a hátsójával – de nem merte megérinteni a kezével.

Elhatároztam, hogy emelem a tétet. Még soha nem láttam Cs. könnyeit – most határozott vágyat éreztem, hogy eljuttassam a könnyekig. Ez persze messze nem a határ – de fontos mérföldkő abban az irányban.
Ehhez persze némi pótlólagos testi erőfeszítésre volt szükség … így sóhajtottam egy mélyet és tizenegyedszer is lesújtottam Kedvesem ingerlően domborodó, fehér hátsójára.

- Úúúúú, ez nagyon fájt, Uram, könyörgök, adjon egy kis pihenőt! Hadd simogassam meg! Vagy Maga is megsimogathatná!
- Igen, Kedves, megtehetném, csakhogy ez nem kívánságműsor, hanem a Maga büntetése – azzal supp, újból meglendítettem a korbácsot.
- Íííííííííííííí … - a sikolyhoz társuló riszálás és toporzékolás magáért beszélt.

Egy pillanatnyi szünetet tartottam, hozzá léptem és megsimogattam a megkínzott testrészt. Kéjes riszálás fogadta a gesztust – és az a csalóka remény, hogy a büntetésnek vége és most már valami más, az eddigieknél kellemesebb elfoglaltság következik.
Sajnos a Kedvesnek ez a reménye egyelőre nem teljesült. Hátrébb léptem és újra meglendítettem a korbácsot – ezúttal azzal az elhatározással, hogy a következő néhány percben dűlőre viszem a dolgot.
A korbáccsal ugyan nem lehet jól célozni – körülbelül annyira alkalmas célzott csapásra, mint a sörétes puska a céllövészetre – de a területet azért be lehet határolni. Sikerült. A csapást is lendületesebbre hangoltam egy kicsivel, mint az előzőt – a hatás nem is maradt el. Fojtott nyögést hallatott, ebből kivehető volt, hogy már nem járok messze az áhított céltól.

A következő ütést ugyanoda küldeni már nagyon átlátszó dolog lett volna, ezért a másik, fehéren hívogató félgömböt vettem célba – viszont valamivel lejjebb, mint az eddigiek, így a korbács szálainak egy része a popsi és a comb találkozásánál az érzékeny bőrfelületet érte.
A hatás frenetikus volt. (folyt. köv.)