Csaxólok

A nőknek 2 fő típusa van:
1: akit a férfiak a karjukra kívánnak
2: akit a farkukra.
Na jó, vannak, akiket bottal se, de most nem akarok róluk beszélni. 🤭

Az olyan nők, mint én, az 2.típusba tartozunk. Vadóc, extrém, figyelemfelkeltő, 'basznivaló'. És persze, hogy tudjuk, ha valaki így gondol ránk! Hogyne tudnánk? Messziről virít róluk. Meg kell tanulni látni, de ha egyszer kinyílt a szemünk, soha többé nem tudjuk nem észrevenni.
Viszont ezek a pasik soha nem vállalnának fel minket. Nem akarja, hogy találkozzunk a családjával, rosszabb esetben még a haverjaival sem. Gátolná a karrierjében, ha látnák, hogy 'ilyen' nője van. Megbámulnának minket az utcán, ami neki ciki. Csak annyira kellünk, amíg kényelmes, amíg biztonságos, amíg letagadható, és elmondhatják, hogy egy ilyen csaj is megvolt.
Ezek a pasik szürke kisegereket vesznek feleségül, legalábbis hozzánk képest mindenképpen. Mi csak a vágyaik tárgya vagyunk.

A férjem is ilyen volt. Az elején tetszettem, de nem vállalt, így szépen lassan megváltoztam. Kisegér lettem, de úgy már nem kellettem. És ki volt a hibás? Na ki? Igen, én. Mert azonnal sarkon kellett volna fordulnom, amikor először megkért, hogy öltözzek át indulás előtt. 20 évesen még rohadtul nem láttam át ezeket sajnos.

Életem második szerelme sem volt sokkal jobb sajnos. A köreinken kívül semmilyen szinten nem vállalt fel. Azon belül persze, minden szép és jó volt. De máshol én nem léteztem.

Hosszú, keserves út vezetett odáig, hogy megtanuljam ezt felismerni és kezelni, de meg kellett lennie.

Addig és azóta is jönnek-mennek az imádók. Mindegyiknél látszik az 2.kategóriás besorlás már messziről. A kedvencem, amikor nekem keseregnek, hogy a csaja vagy a felesége miért nem olyan, mint én? Hát mert akkor nem vette volna el 🤣 Gyáva hozzá, hogy egy ilyen nővel komolyan kezdjen. Csak egy numera kell, hogy elmondhassa, hogy megvolt, aztán szaladhasson haza a biztonságos közömbösségbe.

Az sem jobb amúgy, akinek mindegy. Akkor mi értelme van? Én az akarok lenni, akit imád, akiért rajong, akire izgul, aki a fétise. Én meg azt akarom, hogy imádhassam, rajongjak érte, izgasson és a fétisem legyen. Van ilyen is, de rettenetesen kevés. Ehhez bölcsesség és élettapasztalat kell. Képes legyen figyelmen kívül hagyni más véleményét, és tudja értékelni azt, ami számára fontos. Hogy valaki mikor jut el idáig az életében, vagy eljut e egyáltalán, az már egy másik kérdés.

De most nem erről akartam írni. A félreértések elkerülése érdekében azt is hozzátenném, hogy a blog kiváltó oka nem a hiány. Sokkal inkább az, hogy nagyon nehéz megszabadulni a nyáladzó rajongóktól. Észre sem veszik, ha le akarjuk őket építeni. Abban a tudatban vannak, hogy akkora kanok, hogy őket lehetetlen elutasítani, és nekik bárki elnézi, ha közben otthon várja őket az asszony. Undorítóak tudnak lenni, és erre a mai eset a legjobb példa:

-Láttalak tegnap a meccsen.
-Én is, a feleségeddel voltál.
-Igen, de jól megnéztelek ám! El tudnék veszni benned!
-Remélem az asszonyban sikerült azért este.
-Á, fáradt volt, lefeküdt amikor hazaértünk. De én csináltam neked egy kis meglepi videót, hátha örömet szerez majd neked!
(És küld egy videót, amin kiveri...)
-Ezt mind úgy, hogy az asszony a szobában alszik? Gratulálok. Ettől nem lettem boldogabb.
-De tetszik?

És itt fejeztem be a beszélgetést.

A legrosszabb ebben az, hogy ez hosszútávon mennyire rombolja az önbecsülésünket. Mert sajnos ezt okozzátok, drága baszni vágyó férfiak. Azt éreztetitek, hogy mi soha nem lehetünk igazán fontosak, soha nem fogunk annyit érni, mint az a "normális" nő, aki otthon vár titeket.
Mi nem vagyunk valók az első helyre.

Csaxólok.