Jófiú

Felmerül gyakran a jófiú-rosszfiú, de sosincs megmondva, hogy kikről van szó. Amikor szóba kerül, senki nem értetlenkedik, úgy látszik mindenki egyre gondol. Annyi a konszenzus, hogy rosszfiút azért választanak a nők, mert vonzó és azt gondolják, hogy majd ők megváltoztatják.

A csöndes, udvarias, jólfésült, visszahúzódó, gátlásos bambákra szoktak jófiúként gondolni? Aki ennek az ellentéte, az rögtön rosszfiúként van elkönyvelve?
Akinek csibészesen villog a szeme, nyugtalan, mindig vannak ügyei, akiről senki nem tud biztosat, jön-megy, nem tud megülni egy helyben (ha mégis, akkor a lábát rángatja), beszólogat többnyire viccesen. Frappánsan, érdekesen mesél. Ritkán mosolyog. És nem nevet, hanem röhög.
Vagy a külső jegyektől függetlenül szimplán attól rosszfiú, hogy vonzó és ezt ki is használja?
Pedig az is eléggé rosszfiú, aki sunyi módon kilopja a táskádból a pénztárcát, vagy aki fellöki a nénit az utcán és letépi a nyakláncát.

Általánosban volt egy osztálytársam, a jófiúk mintapéldánya. Szinte angyali arca volt, szőke, jólfésült és mindig mosolygott. Minden órára készült, minden ceruzája kihegyezve, gyöngybetűkkel írt. Egyszer szülinapra mentünk, ajtó melletti kanapéra dobáltuk halomba a pulcsinkat. Ő szépen összehajtva tette le. A házigazda anyuka pedig épp akkor nevetve sopánkodott, hogy nahát ezek a rosszcsont fiúk! Így letenni a ruhát! Ő pedig erre elszégyellte magát. És visszasomfordált, hogy a szépen összehajtott pulcsiját szétdobálja. Biztos addigra már többször tapasztalta - hiába mondta neki az anyukája - mégsem kifizetődő jófiúnak lenni. Ez volt az első megnyilvánulása a rosszfiúvá válás útján. Később folytatta a suliban. Tanárok egészen megdöbbentek, amikor csúnyán visszaszólt nekik. Szünetekben erőltetve káromkodott.
Egyébként sikerült a terve. Híres, kemény rocksztár lett.