Szia!
Beszélgetés, ismerkedés, tapasztalat csere, ismereteim bővítésének és elmélyítésének céljából regisztráltam. Néhány éve ismerkedek ezzel a világgal, ezért nem is tartom magam profinak. Olyan nőt keresek, akivel közösen felfedezhetjük ezt a világot és megtapasztalhatunk mindent amire vágyunk, persze a „fekete öveseket” sem vetem meg.
Nagyon szívesen beszélgetek bármilyen témáról, mivel felesleges ide ezernyi sort írni, mert a szépen megszerkesztett és megfontolt megfogalmazások nem tükrözik az igazi személyíséget. Csak úgy derül ki, hogy mennyire van meg a szikra két ember között, ha kommunikálnak, ez alapján pedig kiderül van-e közös érdeklődési kör és mennyire szimpatikusak egymásnak.
Nyitott személyiségnek tartom magam. Nem csak a testi része érdekel a BDSM-nek. Elsősorban a komoly kapcsolat lenne a cél egy olyan nővel akivel a szexualitás mellett másban is passzolunk, de az élet majd hozza mi alakul ki ezekből az élményekből. Fontos az intelligencia, a nyíltság, a humor és az őszinteség. Sportolni csak hobbi szinten szoktam. Vezető beosztásban dolgozok egy cégnél (néha sajnos sok időt elvesz az életemből).
Úgy gondolom, hogy mindent ki kell próbálni az életben, mert csak úgy tudjuk meg mire is vágyunk és szeretünk igazán.
További dolgok amik még érdekelnek vagy érdekelhetnek: Japán kultúra, sokszínű/változatos kikapcsolódások, kirándulás, tudomány etc, igazából nem is írom tovább, mert sok minden felkelti a kíváncsiságom az életben és szeretem fejleszteni magam minden téren így a kíváncsiságom igencsak magas szintű. A listában szereplő érdeklődési körök is elég hiányosak mind magánéletben mind pedig az élvezetek terén.
+nemrég elkezdtem gitározni.egy kis segítség nem ártana. 😋
Keresett partner
Kor: 25-40 év
Magasság: -183 cm
Súly: -80 kg
Partnerkeresés célja
Levelezés, ismerkedés / Közös programok, kikapcsolódás / Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat / Párkapcsolat
Beszélt nyelvek
Angol, Magyar
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Barkácsolás, Beszélgetés, Biliárd, Bowling, Étterem, Főzés, Játék, Kertészkedés, Kirándulás, Koncertek, Mozi, Múzeum, Olvasás, Party, Számítógép, Színház, Tudomány, TV, Uszoda
Zenék
Blues, Elektronikus, Gangsta rap, Hip-hop, Klasszikus, Latin, Musical, Pop, Punk, Rap, Reggae, Rhythm'n'blues, Rock, Rock'n'roll, Soul
Filmek
Akció, Animációs, Családi, Dráma, Fantasy, Háborús, Horror, Ismeretterjesztő, Kaland, Sci-fi, Sorozatok, Szex/pornó, Thriller, Történelmi, Vígjáték, Western
Könyvek
Erotikus, Gasztronómia, Gazdaság/üzlet, Kaland, Regény, Szórakozás, Történelem, Tudományos, Utazás