Beállítottságomat tekintve a switch kategóriába sorolom magam, élvezem a kiszolgáltatottságot, viszont attól sem riadok vissza, hogyha vissza kell adjam, amit kaptam. ;) Az orgazmus kontroll és a kéjes játékok a kedvenceim, illetve vonz a cuckold is, főleg alárendeltként. Viszont azt hozzá kell tennem, hogy sok mindenben benne vagyok, de a véres és tűs játékok számomra tabunak számítanak.
Amit tudni lehet rólam: 32 éves mérnök vagyok, egyedül élek Budaörsön, szeretek sportolni és a szabadban lenni. Autóval rendelkezem, mobilis vagyok, így a távolság sem akadály (ésszerű keretek között).
Kit is keresek? Switch vagy domináns beállítottságú hölgyet, komoly, de akár alkalmi kapcsolat céljából, esetleg párt, cuckold és egyéb bdsm játék keretein belül.
Amit még fontos megemlítenem: Nemrég benne voltam egy kvázi nyitott kapcsolatban, ahol online fizetős BDSM tartalmakat gyártottunk azon a közismert oldalon, aminek nem írom le a nevét, nehogy bannoljanak az oldalról. Mivel ez a dolog megszakadt egy másik városba történő költözés miatt, ezért hogyha téged is érdekel ez a világ, akkor én nyitott vagyok rá. Privátban szívesen mesélek részletesen a korábbi tapasztalatokról.
Partnerkeresés célja
Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat / Párkapcsolat
Beszélt nyelvek
Angol, Magyar
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Étterem, Fittness, Télisportok, Uszoda
Filmek
Krimi, Sci-fi, Sorozatok
A felhasználó kedvenc linkjeit csak regisztrált felhasználók láthatják.
A baloldali menüből válaszd ki, melyik albumot szeretnéd megtekinteni!
Flört küldése
Flörtöt csak VIP tagok küldhetnek.
VIP ajándékozás
Nincs VIP napod, így nem ajándékozhatsz.
Ha legalább 1 nap VIP tagságod van, saját VIP tagságodból oda ajándékozhatsz más felhasználónak. Az ajándék a Te VIP tagságodból levonódik. Az ajándékozás nem visszavonható. Az ajándékba vagy cikkírásért kapott VIP napok nem átruházhatók. A visszaélések elkerülése érdekében csak olyannak ajándékozz, akit ismersz! A PRO felhasználóknak ajándékozott VIP napokat megfelezzük.
Szimpatikusnak jelölés
Felhasználó jelentése
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.