Nem a BDSM, hanem a furcsa érzelemvilágom miatt regisztráltam ide, viszont nem igazán tudom, hogy mit is szeretnék. Elsősorban párkapcsolat érdekel, és ugyan az alkalmira is nyitott lehetek, de hangsúlyoznám, hogy nagyon ritkán vagyok olyan hangulatban, hogy erre rábólintsak.
Elég szélsőségesen tudok működni libidóban és személyiségben egyaránt. Sokszor vannak creepy és suicid gondolataim, szeretem a fájdalmat és a vért, de főleg a szexualitástól teljesen függetlenül pl. megvágjuk egymást késsel vagy pengével, és eljátszunk a vércseppekkel.
Elég zárkózott vagyok és kissé depresszív alkat. Szeretem a könyvtárakat, a lassú sétákat, a beszélgetéseket, a komolyzenét és a nyomasztó hangulatot. Jóval elfogadóbb és őszintébb vagyok, mint a többség, ugyanakkor érzékenyebb, szorongóbb és lobbanékonyabb is.
Sub vagyok, de nem vágyom arra, hogy tanítgassanak és büntetgessenek és főleg nem, hogy használjanak és uralkodjanak fölöttem, bár szélsőséges működésemből adódóan előfordulhatnak olyan pillanatok, hogy mégis. Nagyrészt viszont ez az egész nálam kimerül abban, hogy oltalmazára és biztonságra vágyom a másiktól, a szexualitásban pedig ugyan azt preferálom, ha irányítanak, inkább van szükségem megértésre.
A szélsőséges váltakozást nem árt nagyon komolyan venni.
Beszélt nyelvek
Angol, Magyar
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Beszélgetés
Zenék
Alternatív, Hip-hop, Klasszikus, Reggae
Filmek
Dráma, Sorozatok
Könyvek
Novellák, Regény, Versek
A felhasználó kedvenc linkjeit csak regisztrált felhasználók láthatják.
A baloldali menüből válaszd ki, melyik albumot szeretnéd megtekinteni!
Flört küldése
Flörtöt csak VIP tagok küldhetnek.
VIP ajándékozás
Nincs VIP napod, így nem ajándékozhatsz.
Ha legalább 1 nap VIP tagságod van, saját VIP tagságodból oda ajándékozhatsz más felhasználónak. Az ajándék a Te VIP tagságodból levonódik. Az ajándékozás nem visszavonható. Az ajándékba vagy cikkírásért kapott VIP napok nem átruházhatók. A visszaélések elkerülése érdekében csak olyannak ajándékozz, akit ismersz! A PRO felhasználóknak ajándékozott VIP napokat megfelezzük.
Szimpatikusnak jelölés
Felhasználó jelentése
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.