Mazo vágyak...

Mostanában egyre jobban és jobban erősödik a mozo vágy bennem, ami azért is érdekes, mert soha nem bírtam a fájdalmat.

Még egy nyamvadt tetoválásra sem tudom rászánni magam, pedig már ha jól számolom, úgy tíz éve tervezgetek. Ah, mennyi szép mintát kinéztem már az évek alatt, sőt egy kedves ismerősömmel még terveztettem, rajzoltattam is párat.
Félelmem oka nyilván a fájdalomtűrő képességem alacsony szintje mellett a tűtől való rettegés és az, hogy mindenképp intim helyre terveztem illetve szeretném. Na, de azért az elszántságom mégis futotta egy piercingre, ami nagy szó. Na jó, az sem ment azért annyira simán, fogni kellett közben a kezem, érzéstelenítés, lehunyt szemek, fogcsikorgatás, de végül meglett.

Ám ez a fránya mazo vágy, ami egy ideje beférkőzött a tudatomba, vágyaimba, gondolataimba…

Persze voltam már elfenekelve, na nem túl durván, de nekem az is sok volt, kaptam már néhány pofont, ami azért valljuk be inkább csak simogatás, vagy enyhe legyintés volt, és persze viasz is csöppent már ide-oda, amitől visítottam mint egy kismalac.

Na és persze ott vannak a tágításos, dildós, nuni-pumpás élmények is, amiknél viszont még soha nem mentem el extrém távlatokba, de valahogy a feszítő fájdalom mégis más egy dildós, tágítós játéknál, mint mondjuk egy fellógatós, korbácsolós mzozo szeánsz. Mondjuk a nuni tortúráknál is egyre jobban kínoz a vágy egy extrémebb, mozo irányban való nyitás felé, de mégis visszatart a fájdalomtűrő képességem hiánya.

Jelenleg ott tartok, hogy majd szétfeszít a vágy, zakatol az agyam, de úgy, hogy még a szemeim is belefájdulnak, a hasamról már nem is beszélve, de bizonyos határokat mégsem tudok átlépni, a fájdalomtól való rettegésem miatt.

Nem tudom egyébként ezt miért írtam le, csak úgy jól esett kiírni magamból, szembesülni egy bennem zajló, vagy inkább tomboló folyamattal, így nyíltan, pőrén, egyszerű szavakkal.