Most ez van...

Emlékszem, talán január, február környékén volt egy este, amikor átjött a legjobb barátom, és egész este olyan videókat néztünk a youtube-on, amikben néger lányok haját vasalják. Én nemtudom hogy kattantunk rá erre, de megvan az érzés, olyan megnyugtató volt, olyan meditatív. Az egész életemet éppen akkor olyan harmónikusnak és egyben lévőnek éreztem, és rettentő nagy örömet tudott okozni a néger lányok frizurája.
Akkoriban fogalmazódott meg bennem, hogy oké, minden nyugodt, békés, egyensúlyban van körülöttem, már csak egy valami hiányzik. Szerelmes akarok lenni. Lángolni akarok, rajongani, eszemet vesztve és halálosan imádni valakit.
Szokták mondani, hogy "Vigyázz mit kívánsz", ugye. Nem véletlen.
Kicsivel későb megkaptam. Eszemet vesztettem, elképesztő magasságokban és mélységekben jártam, megéltem a mennyet és a poklot. Volt itt dráma, hazugság, sértődés, BDSM, szex, titkok, vergődés, vekengés. Minden, csak béke nem.

Elült a vihar, lezárult egy korszak. Vége a szerelemnek. Sok tapasztalattal, és megtépázott lélekkel sikerült kijönnöm ebből az egészből. Nemtudom hogyan tovább. Keresem a békémet, de nem lelem.

Éppen az imént került a szemem elé egy néger lány hajvasalós videó. Nem okozott örömet, azt hiszem valami útközben elveszett.

Mikor lesz minden megint a régi?

Mindenesetre, amit biztosan tudok. Nem akarok lángolni, nem akarom eszemet veszteni, nem akarok rajongani, beleőrülni.
Csak békét akarok. Csak csendet. Csak valami igazit. Valami valódit.
Színes cukormáz és drámák nélkül, csak egy békés és mély kapcsolódást. Elég volt az érzelemcunamiból.
Lángolás és hamuvá égés helyett egyszerűen szeretni akarok, rajongás helyett kötődni, drámák helyett tiszta kommunikációt.
Meg kellett tanulnom ezt, egyszer és mindenkorra. Megkaptam az élettől a szemfölnyitós pofánbaszást. Köszönöm, tanultam belőle.