Tainted Love

Van egy törzsvásárlónk, akivel kifejezetten közvetlen viszonyt ápolunk.
Fiatalos, de negyvenhez közeli, szinte már túl nagydumás, pasas. Afféle ripacs. Szintén zenész, mármint nem “úgy”, hanem tényleg. Ő is énekel, egész jól.

Szóval a minap közölte, hogy Ő vérfarkas, és érzi rajtam, hogy én vámpír vagyok.

Milyen egy vámpír? Kimért? Rideg? Megfontolt?

Vagy inkább egyfajta kéjes sötétséggel jellemeznéd, ami a tekintetéből szüntelen fürkész? Mikor észreveszed, zavarodban elfordítod a fejed, de már késő, megigézett... A mosolya mögé búvó édes melankóliával, ami csak úgy nemes egyszerűségében, mindig jelen van?

És mi történik, mikor két vámpír keresztezi egymás útját?

Hosszasan, csendben szemezünk, hagyjuk, hogy az árnyaink körbetáncolják egymást. Szemfogvillantó mosolyra húzódik a szánk, és végre megmártózunk egymás, ismerősen csengő, keserves blues óceánjában...

“„Kik ezek?” S mi bús csöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat
A víg teremben némán szerte-szórjuk.

Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.”