Csepp verseny

Tegnap éjjel óta esik. Csak úgy száguldoznak az égből az esőcseppek. Sosem tudják,hogy melyik hol fog földet érni.
Lesznek akik pocsolyába olvadnak össze, lesznek akik egyből a földre zuhannak ahol elnyeli őket a növények gyökrei. De vissza fognak jutni ahonnan jöttek.
Szeretem az esőt nézni és hallgatni.
Megnyugtat, elgondolkodtat. Lemossa piszkot, mocskot, az illat ami utána marad.

Mindig is átszellemülve néztem az üvegre érkező cseppeket.
Autóból nézve,hogy a táj suhan a háttérben, versenyre buzdítottuk a cseppeket,hogy minél hamarabb érjenek az üveg aljára.

Egy ideje másképp van. Reggel lett, a város még alszik. Ébredeznek a lakók.
De már úton vagy.
Jelzőlámpák fénye élesen csillog vissza az aszfaltról. Ami magában megkap.
Aztán jön a szép kis CAF-ka.
Hatalmas üvegekkel.
Kedvenc helyen ülve, nézni a fényeket, a háttér mosódik a szürkületben, kivételesen indie zenét hallgatva.
Az üveg felső részéről suhannak le a cseppek. Egyik a másik után. Némelyik kicsit lassabban, noszogatni kell gondolatban.
Aztán két csepp egymástól távol, lassan elindultak. Haladtak megálltak. Lehet egymást figyelték.
Majd megint elindultak, közben megálltunk mi is elindultunk. De a külső tényezőkre mintha nem is figyeltek volna.
Mi lesz?
Lassan ott kell hagynom őket.
Aztán mielőtt volt időm rájuk nézni utoljára.
Összeértek.
Kettőből egy lett, egy nagyobb formásabb csepp. Hiába már egyként működtek, de két külön komponens adta össze ezt.

Aztán ketten együtt elértek az üveg aljára ahol senki nem látta őket.
Az,hogy mi lett velük?
Kit érdekel, együtt vannak már.

Addig is nézem tovább az üveget.