Phoenix története

Phoenix – mesébe illő átváltozása előtt – rendkívül agresszív kutya volt. Egész életében láncon tartották, és verték: ezek az élmények formálták személyiségét. Ennek megfelelően reagál az állatmentők közeledési kísérleteire is: dühödten vicsorog, és próbálja megharapni a felé nyújtott kezet, miközben páni rettegés és szikrázó gyűlölet vibrál a tekintetében.

Szemlátomást meg van győződve arról, hogy a dolgok természetes rendje ez: az emberi kéz mindig verést és fájdalmat jelent. Ebből az előzetes tudásból következik a válaszul adott reakció. Támadásaival szinte provokálja az embert: tegye végre meg, amit tennie kell! Üsse meg őt, harcoljon vele, vicsorogjon ő is vissza rá! A felszínes megfigyelő azt gondolhatná: hiszen ez a kutya maga is szeretné, hogy bántsák!

De a látszat néha egészen félrevezető. A vízbe dugott bot soha nem törik el, a vasúti sínek sem érnek össze a távolban, és ez a kutya egyáltalán nem a bántalmazást éhezi. Ellenkezőleg. Ha tovább nézzük a videót, egészen nyilvánvalóvá válik a felszín alatt meghúzódó valóság.

A habzó pofájú, félelmetesen morgó állat valójában szelídségre és szeretetre vágyik. Szerencséjére pedig az állatmentők vannak olyan bölcsek, hogy jól tudják ezt, és nem ülnek fel a nyilvánvaló provokációnak. Most már pedig már csak egy kis türelem kell, és megtörténik a csoda: az állat metamorfózisa, a dühöngő véreb varázslatos és megható megszelídülése.

Mert, akárhogy bizonygatja olykor az ellenkezőjét, egészséges élőlény biztosan nem akarja, hogy bántalmazzák vagy megalázzák őt mások.


https://www.youtube.com/watch?v=LddAEl0vMRY