2022. 01. 15. 21:13 | Megjelent: 867x
Kevés embernek kívánok rosszakat. De azoknak, akik kitalálták, kidogozták és megvalósítják az alábbiakat, azoknak igen sok rosszat kívánok.
Iskolával kapcsolatban sosem voltak jó gondolataim. Meggyőződésem, hogy nem az oktatás a lényeg benne, hanem a jövő generációjának a betörése, megtörése. De mindennek van határa.
Régebben olvastam japán iskolákról, hogy az általános iskola hat éve alatt háromszor is megbolygatják az osztályokat. Ez azt jelenti, hogy minden második évben újrasorsolják, hogy melyik diák melyik osztályba kerül. Ezt azért teszik, hogy ne alakulhassanak ki szoros barátságok. Úgy kommunikálják, hogy az együtt töltött hat év alatt mindenki jól megismerhesse az évfolyamának a nagy részét. Valamint ne hagyják elkényelmesedni a diákokat a már meglévő barátaik mellett.
Elhiszem, hogy könnyebb kezelni a barátok nélküli gyerekeket. Azt is megértem, hogy nagyobb baráti társaságok hamar klikkesednek, így mindig lesznek, akik azon kívül maradnak, perifériára szorulnak. De a gyerekkori barátságok tiltása, megakadályozása szerintem annyira gonosz dolog, mint... Nem is írok példát, nagy gonoszság és kész. Nem hiszem, hogy ennek pozitív hatása lehet. Sokkal több negatív.
Időközben el is felejtettem, a japánok úgyis külön világ, messze is van. De később aztán olvastam hasonlót egy skandináv országról is.
Most pedig Katalin és Vilmos gyerekeiről olvastam ezt. Arról beszéltek, milyen az élet abban az iskolában, ahová Sarolta hercegnő már második éve, György pedig negyedik éve jár. Az iskola szigorú szabályai közt olyan is szerepel, hogy a gyerekeknek nem lehetnek szorosabb barátaik, mindenkivel ugyanúgy kell bánniuk.
Az iskola falain olyan plakátok találhatók, melyek azt hangoztatják, mennyire fontos, hogy mindenkivel kedvesek legyünk. A szülinapi meghívásnál egy gyerek csak akkor adhat meghívót valakinek, ha kivétel nélkül minden gyereket meghív az osztályból.
De ez nem csak egyetlen angol iskolára igaz. További cikkeket is találtam erről. "Az angol iskolákban megtiltják a diákoknak, hogy legjobb barátaik legyenek. Egyes szülők, tanárok és pszichológusok azt állítják, hogy a gyerekek jobban fejlődnek, ha nagyobb barátkozó csoportjuk van. Ráadásul senki sem érzi magát kiközösítve."
Míg kerestem erre a témára, találtam más érdekességeket is. Az alábbiak nem kirívó esetek, csak olyat írtam, amik elterjedtek bizonyos országokban:
A piros tintát számos iskola tiltja Ausztráliában és az Egyesült Királyságban. A piros tinta pszichológiailag károsíthatja a gyerekeket, mivel a szín a tanulókat stresszeli, félelmet kelt és nyomást gyakorol rájuk.
Fagyott borsóra térdepeltetés bevett szokás Ázsiában tanárok és szülők körében.
Ázsia sok iskolájában szigorú büntetéseket rónak ki a diákokra. Például kézen kell állniuk hosszú ideig.
Japánban a legtöbb iskola nagyon szigorúan szabályozza az egyenruhát. Hajfestést is tiltják. Hogy ezt ellenőrizni tudják, bekérik a szülőktől a diákok fiatalabb fotóit.
De még a bugyi színét is előírják. Csak fehér engedélyezett. Ezt hogy ellenőrzik? Egyszerűen: erről tettem képet az albumba.
Az viszont nem büntetés, hanem a legtermészetesebbnek tartják, hogy Japánban a teljes iskolát a diákok takarítják. Nincs egyetlen takarító sem.
Hozzászólások (0)