Közös örömök

Egy szeánsz során a mazochista és a szadista közös élményben részesülnek. Ha jól sikerül, euforikus lesz, ha kevésbé jól, akkor nem annyira. Általában ez kölcsönös, hiszen jó esetben mindkettő számára fontos a másik élvezete.

Hogy mit éreznek közben, leírhatatlan. Sok-sok írás próbálkozik ezzel. Érdekes megközelítés, amikor a hormonok felszabadulásán keresztül próbálják visszaadni az érzéseket. Mások a lelki folyamatokat elemzik.
Én arról gondolkodtam el, hogy mennyire intenzív az élmény az egyik és a másik oldalon.
Lehet-e összehasonlítani? Mit éreznek pontosan az akciók alatt?

(Pár éve egy levelezős spanking klubban voltam tag. Többször feltettem olyan kérdéseket, hogy mit éreznek fenekelés közben. Mert váltig tagadták, hogy ők szadisták lennének. Hogy higgyem el, ők nem azt élvezik, hogy másoknak fájdalmat okoznak. Hogy akkor mégis mit, olyasmiket válaszoltak, mint pl: -Akkor úgy érzem, hogy itt van a karácsony.- Így aztán nem sikerült megértenem őket.)

Most a határozottan szadistákról beszélek. Mennyire lehet intenzív az az élmény, hogy az előtte engedelmesen lehajló, vagy kikötözött mazochistának ráver a fenekére? Amikor látja, hogy az ütés hatására az összerándul, a pálca nyomán megjelenik egy piros csík. Ahogy hallja a sokadik pálcasuhogást, a becsapódás hangjait. Majd amikor partneréből kiszakad az első sóhaj, aztán amikor először felsikít.

A mazochista mindezt nem látja. Apró zörejekből próbálja kitalálni, mikor kapja a következőt. Meglepetésként éri az ütés erőssége. Az erős, gonosz pálcát nem a bőrén érzi már, hanem mélyen a húsában. Nem úgy, mint egy bőrszíjat, nagyon nem úgy. Egész testét átjárja a fájdalom. Semmi más nem fér az elméjébe. Két ütés között csak a következőt várja, esetleg odáig jut gondolatban, hogy mennyi van még hátra. És hogy nehogy megint pont oda kapja, ahol már három kemény ütés volt.
Technikailag könnyen megoldható, hogy a szenvedő fél is lássa az akció minden mozzanatát. Tükörrel, videóval, vagy ha csak egyszerűen nem fenekelős pózban történik. Tehát ebből a szempontból a látvány, és annak hatása kiegyensúlyozható a két fél között.

De az érzés?! Hasonlítható-e a szadista érzése a verést elszenvedő érzéséhez? Félreértés ne essék, nem azt akarom kihozni ebből, hogy nem egyenrangú érzésekről van szó. Hanem azt, hogy nagyon-nagyon nem egyenrangúakról. Óriási a két élmény intenzitásának különbsége.

Mondhatjuk-e egy szakácsról, aki napi száz adag ételt elkészít, hogy ugyanakkora élmény éri, mint egy vendég, aki meg is eszik egy elkészített fogást? Hát nagyon nem.

Mondhatjuk-e, hogy azonos intenzitású élményben részesült a leszállópályára lezuhanó repülőgép utasa és a légi irányító? Nemigen. Még akkor sem, ha esetleg a légi irányító tevőleges résztvevője, esetleg okozója is volt a balesetnek? Hol van ez az élmény annak az utasnak az élményéhez képest, akinek szétloccsant az agya, vagy a másiknak, aki porrá égett a belobbanó kerozintól? De leginkább annak az utasnak az élményei passzolnak ide, aki csodával határos módon karcolásokkal, zúzódásokkal megúszta és sértetlenül sétált ki a roncsok közül. Az ő élménye is fényévekre van attól, amit a légi irányító átélt, miközben szemtanúja és akár okozója is volt az eseményeknek.

Nem csak más élmények ezek, hanem az intenzitásukban van nagyon nagy különbség.