2019. 08. 03. 20:00 | Megjelent: 1340x
Ritkán, talán háromszor-négyszer egy évben jut eszembe, hogy kemény tojást főzzek.
Rántotta, de még tükörtojás is sokkal gyakoribb.
Nem tudom miért, valahogy kívül esik a látóteremen, pedig szeretem. Pszichológusok mély következtetésekre juthatnának ebből, ha foglalkoznának komolyabb dolgokkal is.
Akárhogy is, ebből az egyszerű ételből így válik különleges, egzotikus csemege.
Szalámis kenyérhez, sonkához, és főzelékekhez nagyon jó tud lenni. Most például zöldborsófőzeléket ettem virslivel, akkor jutott eszembe, hogy főzök hozzá kemény tojást is.
10 perceset szoktam. Néha, amikor vagányabb, bevállalósabb korszakomban vagyok, akkor 8 percest. Annak kicsit még puha a sárgája. Úgy a legfinomabb.
Mondja már meg valaki, hogy miért reped meg a forró vízben? Szörnyű érzés, amikor a számomra különleges ínyencség már az első perceben pukkan egyet és kiáramlik a belseje. A végeredmény lehangoló lesz. Mintha beleélvezett volna valaki a vízbe. Belül meg formátlan, vizes.
Próbálkoztam már azzal is, hogy főzés előtt meleg vízbe áztatom pár percig, de semmi hatása. Ha repedni akar, reped. Van egy módszer, ahol a tojást hideg vízben teszik fel főzni. Forrás után azonnal le kell venni a tűzről és benne hagyni egy ideig. De így sosem tudom eltalálni azt az állapotot, amikor a sárgája már csak éppenhogy nem kemény. Viszont a fehérje így sokkal finomabb lesz, nem olyan gumiszerű.
Ha valakinek van jó módszere arra, hogy ne repedjenek meg a tojások, kérem ossza meg velem is. Nem internetről leszedett, sosem próbált hülyeségekre gondolok. Hanem olyanra, ami bevált.
Ez egy igényes gasztroblog. Ezért olyanok se írjanak, akik a nyers paradicsomot, paprikát megsózzák, és úgy eszik.
Hozzászólások (0)