Az igazira várva

Visszatérő elem időnként a profilokban az a fordulat (vagy legalábbis a mögötte meghúzódó jelenség), hogy "az igazira várok". Gyakorlatilag minden paramétertől függetlenül bukkan fel és sokszor igényesen megfogalmazva, tehát még csak nem is a lelki szegények bolondériája ez.

Mi ezzel a bajom? Kezdjük az "igazi" részével. Olyan nincs. Punktum. Akárhány rózsaszín szentimentális lélekbe gázolok is most bele, senki nem teremtetett nekem (és neked sem), nincsen sors sem, ami majd elénk rakja a (nem létező) igazi Ő-t. Aki ilyeneket lát, az a saját érzékelésének az áldozata. Az emberi agy egyik evolúciós csúcsteljesítménye az igen fejlett mintázatfelismerő képesség. Ez nagyon jól jön, amikor el kell dönteni, hogy esni fog-e az eső, vagy amikor meg kell tudni mondani, hogy melyik növény ehető, de ahogy nő az absztrakció szintje és az ismeretlen külső tényezők száma, egyre több rossz következtetésre jutunk. Arról nem is beszélve, hogy az ember szereti magát kitüntetett helyre képzelni a világban, vö: heliocentrikus világkép, vagy a "mindig az én sávomban halad lassabban a forgalom" érzése. Épp ezért azt is szeretjük érezni, hogy a partnerünk "az igazi". Aki kicsit is jártas a statisztikában, az nyilván tudja, hogy még ha lenne is "igazi", annak az esélye, hogy ez az illető időben és térben ugyanott van, elenyésző. Különben is, honnan tudnád, hogy X az igazi, ha nem ismered a világon az összes többi, valaha élt, vagy még meg sem született embert?

Az a (sokak szerint valószínűleg lehangoló) igazság, hogy egy "elég jó"-t keresünk. (Szerintem ez sokkal izgalmasabb, mint "az igazira várni", de ez nyilván ízlés kérdése.) És ez most nem egy lekicsinylés, épp elég macera egy "elég jó"-t találni. Akinek nem bosszantanak a hülyeségei, hanem szórakoztatnak, aki kócosan is tetszik, akinek nem teher a szívesség. Ha létezne "igazi", akkor már rég lehúzhattam volna a rolót, mert már megtaláltam, csak vége lett. De mivel nem létezik, nem kell a kardomba dőlnöm. :)


Kettő: várakozás. Nőjünk már fel. Ez a (gendersemleges) királylány, aki a toronyba zárva várja a megmentő (szintén gendersemleges) lovagját. Marha romantikus, csak azt felejtjük el, hogy itt a genderselmeges királylánynak nulla beleszólása van a leendő genderselmeges férje személyébe. Ez kell, tényleg? Mint kifejtettem a sors nem fogja eléd rakni a másikat. Azért tenni kell. Ez alatt nem kizárólag az online társkeresésre gondolok, hanem arra, hogy megteremtem a lehetőségét annak, hogy megismerkedjek egy "elég jó"-val. Gondolj bele, minden olyan találkozás, amit valaki sorsszerűnek állít be, azért tudott létrejönni, mert mindkét fél vette a fáradságot, hogy felemelje a seggét a tévé elől, és belekerüljön egy olyan szituációba, ahol megismerkedhet emberekkel. És most számold össze, hogy hány olyan kapcsolat van, ami úgy kezdődött, hogy a felek álmodozva vártak az "igazi"-ra.

És nem mellékesen: hány olyan emberrel ismerkedünk meg, aki nem az "igazi", és még csak nem is az "elég jó" kategória? Igen, sokkal. (Teszem hozzá: minél nagyobb ez a szám, valószínűleg annál jobban definiált az "elég jó".) És ezzel most szólnék itt oly sok embernek (aki mind nem fogja ezt elolvasni, de annyi baj legyen): ismerkedjünk, beszélgessünk minél több emberrel, hiszen így csak nő az esélye annak, hogy egy "elég jó" is beleesik a szórásba. Ez az oldal például pont azért van - csak ez nem megy, ha az "igazira vársz".

https://www.youtube.com/watch?v=Zn6gV2sdl38