A domináns nem ember?

Tegnap óta nem hagy nyugodni a dolog.
Valaki azt mondta nekem, hogy a pesszimizmus, kiábrándultság, csalódottság ugyan az emberi természet része, de kevésbé egy domináé.

And here we go again. Nagy sóhaj...
Szóval a domináns, legyen nő, vagy férfi, nem ember? Nincsenek érzései, sem pozitívak, sem negatívak? Tényleg olyannak kell lennünk, mint a BDSM pornók szereplői, vagy egy fizetős? Ahol simán el tudom képzelni, hogy a domina hűvös, távolságtartó, kimért, érzelemmentes, mert miért is mutatna magából bármi emberit? Nem azért fizet az ügyfél, hogy a nő arról meséljen neki, hogy hogy törték össze a szívét múlt héten, hanem mondjuk azért, hogy jól tökön rúgja. De egy akármilyen más kapcsolatban, akár még egy barátság extrákkal jellegűben sem tudom, hogy hogy valósulhat ez meg, a szerelmi kapcsolatot, vagy akár együttélést nem is említve.
Miért gondolja bárki is, hogy mi ezek fölött az érzések fölött állunk?
Miért hiszik azt egyes szubok, hogy mi valami félistenek vagyunk?
Nyilván korbáccsal alszunk, fűzőben és tűsarkúban, reggel tökéletes sminkkel és frizurával ébredünk, mint Samantha a Dallasban és egész nap arcizmunk sem rándul. Ránk nincs hatással semmi és senki, nem bánt, nem bosszant semmi, nem csalódunk, nem örülünk semminek, nem vagyunk boldogok.
Ugyan már!
Elárulok egy nagy titkot: mi is emberek vagyunk.
Az már más kérdés, hogy a legtöbben nem kíváncsiak az emberre, ugyanakkor mélységesen fel vannak háborodva, ha ugyanezt kapják vissza.
De ez már egy másik blog témája lenne...