Descartes tévedése

A múlt hét elhatározásai többé-kevésbé jó ütemmel inkarnálódtak tetté. Persze a világ olyan, hogy ha elhatározod, hogy kitörsz a rutinból, akkor a világ abban a pillanatban áll tótágast, ellehetetlenítve a változást. Ha elhatározod: mától futni fogsz, mert éljen az egészség, a fittség, és a szexuális tárgyiasítás; akkor abban a pillanatban kezd el havazni. Júniusban. Ha elhatározod: holnaptól kedvesebb leszel az emberekkel; a lemenő nap első fényében jelennek meg a zombihordák.

De, hogy némi ellenállást is fejtsek ki a világgal szemben, a terápiás írásra, és a közönség szemére támaszkodom, avagy másként: saját hiúságomra.

Szóval nem is sejti mennyire, de nagyon sokat segített a Tanúm, aki pár hete egyszer csak megkérdezte, hogy hová lettek a blogok. A depresszió közepén ez jókor adott egy kezdő impulzust. Amikor a világ mélysötétkék, és kisé magadra maradsz benne, néha, Attlia szavával élve, elég, ha van "ki szemmel, melegen jelez, csak ennyit: Vannak itt s te nem vagy idegen..."*

A depi sajátossága, hogy a világ elveszti mélyebb rétegeit. Felhígul. Sekélyessé válik. Beposványosodik. A lényegét vesztett világban pedig minden lényegtelen.
Persze a világ nem veszíti el lényegét. Arra képtelen. Aki nem ír, és nem tibeti, hogy buddhista legyen, talán azt hiszi, hogy vannak kiemelt pillanatai a létezésnek, ami lényeggel telítődik. De valójában nincsen fölösleges, jelentőség nélküli pillanat. Csak kurvára nehéz kibányászni. Persze néha van olyan, hogy az ember trappol a prérin, belerúg egy kőbe, basszusozva félredobná, aztán látja, hogy némá', arany. Ezek a rikta pillanatok. Meg van, amikor az ember nekigyűrkőzik, tonnaszám mozgatja el a hordalékot, mire végre megtalálja a telért. A lényegi létezésben élni marhára energiaigényes, ezért a legtöbben nem is tesszük.

Az élet lényeges mivoltjának meglátására számos út kínálja magát. Számomra az egyik, az írás. Úgy hiszem, az irodalom feladata éppen az, hogy a valóság mélyebb rétegeit feltárja, világossá tegye, kitisztázza. Amitől az olvasó, a nyájas, könnyebben megérti a világot, és benne önmagát. Ez által személyes kapcsolata lesz a betűk özönéhez, mert felfedezi a közösséget önmaga és az írás alanya közt. És ez a közösség éppen a valóság lényegi szintjeiben jön létre. Ha a kapcsolat nem jön létre a szöveg és az olvasó közt, azaz nem válik az ő történetévé, akkor a szöveg feleslegessé válik, ráunnak, eldobják.

Az írás egyik misztifikált hajtóereje az ihlet. Az ihlet módosult tudatállapot, amely a jelenségekben a lényegi dolgok kifürkészésére ösztönöz. Van egy kedvenc kortársam, akit épp azért csodálok, mert a legegyszerűbb pillanatokban, egy lefövő kávéban, egy nyakába borult süteményben, egy elmenő villamosban képes meglátni a lényeget, és ezt a maga keserédes látásmódjában tálalja is.

Tehát, azt hiszem, a lényeg minden pillanatban észrevehető, még ha a látásom kissé meg is romlik vénségemre. Nincs mese: írni kell. Muszáj. Hetente legalább egyszer. El kell végezni a virgiliát, az alámerülést és felbukkanást. Nem elég sírni azon, hogy nincs újjászületés. Egyenlőre a minőség, a nyilvánosság, a közösségvállalás, minden más mellékes.

Descartes egyik nagy tételmondata volt: "Gondolkodom, tehát vagyok"**. Ezzel már egyetemen se tudtam megbékélni. Azt hiszem abból, hogy "gondolokodom" még nem következik feltétlen, hogy "én vagyok", pusztán annyi állítható bizonyossággal: tehát van gondolat. Kibabrál velünk az a kibaszott nyelvtan, azt hisszük, hogy az E/1 létezéssel jogosít fel. De tudok írni egy novellát, amiben a főszereplő gondolkodik, azaz a belső élménye van arról, hogy ő gondolkodik. Ettől nem nyer magasabb realitást, és csak a gondolat van, meg valahol egy bizonytalan valaki, aki őt elgondolja.

De a gondolat visszahat a gondolkodóra, akár Escher önmagát rajzoló keze. A novellában szereplő alaknak például a novella szintjén maga a gondolkodás adja meg a létezését. Arra számítok, ha tudatosan nekiállok a lényeget keresni, az visszahat rám. A világ sem tűnik egy idő után lényegtelennek. Descartes ötletének alternatívája: "Gondolkodom, tehát leszek."

https://www.youtube.com/watch?v=JIhqhWglhqU

*Szabályzathoz híven: József Attila, A bűn.
** René Descartes: A filozófia alapelvei.