A szerelem és az appercepció - reakcióblog

Mindig lenyűgöz engem a világról alkotott ítéletek különbözősége. Van, aki szerint a Pixi kamusok, idióták és szájhősök gyűjtőhelye, van aki itt találta meg gyermeke anyját/apját [ez úton is még egyszer hatalmas gratula, ölelés, meg szeretés - a szerk.]...

Korábban azt gondoltam, a szerelem szenvedély, passion, azaz olyan érzelem, amelyre nincs ráhatásunk, csak elszenvedjük kialakulását. Aztán tegnap jött egy érdekes blog, ami elgondolkodtatott, hogy talán mégis csak van némi ráhatásunk. Méghozzá kerülőúton, az appercepción keresztül.

Appercepciónak nevezzük azokat a dolgokat, amelyek az előtt befolyásolják az érzékelésünket, hogy az érzékelés nyersanyaga egyáltalán a tudatba kerülne. Ilyen appercepciós kategória például a tér és az idő, képtelenek vagyunk valamit nem ezen dimenziók mentén érzékelni. De a pszichológusok sokkal viccesebb appercepciós kategóriákra mutattak rá. Például egy meghatározott útvonalon az optimista emberek szignifikánsan nagyobb százalékban találnak meg egy aprópénzt, mint a pesszimisták. A kísérlet szerint a pesszimisták egyszerűen nem látják meg a pénzt, mivel nem nyitottak az apróbb jó dolgokra. Ugyanígy egy falra fújt illetlen rajzot egyszerűen nem láttak a jól nevelt gyerekek, az appercepciójuk, amíg lehetett, kiszűrte a látványt (persze, ha a rajz a figyelem középpontjába került, akkor már nem volt menekvés, az agy feldolgozta a látványt...).

Én sosem találkoztam azzal a női réteggel, akik a pénzre mennek, és pénzért bármit. Tudom, hogy létezik ez a réteg, de szerintem kölcsönösen szűrjük egymást. Ugyanígy, de rég is volt, hogy egy foglalt ember szerelméért szenvedtem volna. Szívem minek is szomorítsam? És számos lehetséges tapasztalatól véd meg az appercepcióm.

Egy érdekes hiedelemmel lett gazdagabb az blogokat olvasó közönség. Az ember minőségi bizonyítéka, ha van párja. Személyektől függetlenül, az elvek szintjén gondolkodva egyszerre csábítóan logikus, és egyszerre bájosan téves elgondolás, ami áteresztő lukként működik az appercepciós védőhálón. Az szerintem önmagában még nem sok mindenre bizonyíték, hogy valakit képes megtartani maga mellett egy párt. Tudni kell, mik a másik fél elvárásai, mivel tudja megtartani. Nem kell sokat gondolkodni, hogy mindenkinek eszébe jusson olyan "pármegtartó" eszközkészlet, amitől rögvest elfogja az émelygés. Ráadásul minden "jó parti" egyszer (sőt, vélhetően többször is), magányos alakként kezdte. És van úgy, hogy a kevésbé minőségi partnerek is (épp) foglaltak, nem látom kisebb rizikónak a foglalt embereket sem.
Harmadrészt meg, ha nekem sikerül valakitől valakit elszeretnem, az számomra nem azt mutatja, hogy én mekkora űberkirály pasi vagyok, hanem, hogy a másik problémamegoldó eszközkészletében a félrelépés benne van az elfogadható opciók körében. Bármilyen égbőlpottyant Azúr is vagyok, egyszer köztünk is lesznek problémák, ahol vissza fog nyalni ez a problémamegoldó magatartás. Vagy, legalábbis szerintem túl magas rá az esély. És azt hiszem, igazából ez az a belátás, ami miatt én szűröm a foglaltakat.

https://www.youtube.com/watch?v=ou9NljFpH1c&list=PLeLe6x2eOmLDX7yYbBXfBS-aYZCR7tzAg&index=21