Kábé öt hónap...

Annyi volt...
(
Néha az az érzésem, a blogfalon túl sok a sikersztori, és a jól/rosszul megírt vágykép, ahol minden klappol. És ezzel nincs is baj - csak kissé hamis képet fest a világunkról.
Mert a bdsmben sincsenek mélytorkos ingyenpuncik (a nemi egyenlőség jegyében atm funkcióval ellátott fiókvibrátorok). Nem mindig működik minden, és ha egy sima kapcsolatért meg kell dolgozni, hát egy bdsm kapcsolatért néha izomszakadtáig kell küzdenie mind két félnek. Persze ideig-óráig át lehet baszni mindenkit, és lelke rajta annak, aki ezt csinálja. De akiknek az életük szerves részét alkotja a megvalósított bdsm, az tudja, mit kell néha mögé rakni.
Néha jó lenne a célhoz vezető utakról írni/olvasni. De „Latrokként – Simone Weil gyönyörű szavával >>tér és idő keresztjére vagyunk mi verve, emberek<<", és az én nagy terveim is sikítva bassza ketté az idő veszettül pörgő körfűrésze, és most is csak egy fontos mérföldkőnek van időm emléket állítani.
)

Öt hónapja a kapcsolatunk mélyponton volt, ami ráült a D/S-re is, és majdnem rajtavesztünk. Az egyik utolsó csepp volt nálam, mikor nem álltál fel egy székre, hogy kedvem töltsem rajtad.
Akkor kezdtünk előről mindent, a nulláról, az alapokról. Az S/M-et nagyrészt zárójelbe tettük. Majd elkezdett hiányozni az S/M, és nekiálltunk felépíteni ezt is. Még nem vagyunk a végcélnál. A tegnap este még nem a szemcsillogós "csináljuk újra" este volt. Csak a "Nem volt rossz/belefért" szintet ütötte meg. Féltél kissé, de bele/és felálltál. Én meg játékosan megkínzattam kissé melleid, kaptál a fenekedre, és kényeztetések közepedte a pálca is táncolt egyet a szeméremdombodon. És visszagondolva erre a szívem csokiszökőkúttá olvad. És megint egy kicsivel többek lettünk.

https://m.youtube.com/watch?v=f1Q2maax1E4&t=29s