Játék és valóság

Sokan érzékenyek arra, ha bdsmet játéknak nevezik. Számukra a bdsm a megélt valóság.
Én arra vagyok érzékeny, ha a bdsm-et valóságként kezelik. Ha egy játékon/szeánszon/alkalmon kívül is olyan dolgokat tennék a partneremmel, amit a bdsmen belül, akkor az már nem férne bele.
Hogy miért van így? Mert az ágyon kívül az egyenlőtlenek egyenlőségében hiszek. (Igen, volt már kommentben ez tőlem, de mivel értékes gondolat volt, amire sokszor van szüksége Csillagnak, önálló posztra emelem.
Úgy gondolom, a férfi és a nő között reális különnségek vannak. Azonosságot tenni a két nem között értelmetlen veszteség lenne. A különbség még érzékelhetőbb, ha "éppen ezt" a férfit és "éppen ezt" a nőt hasonlítjuk össze.
Akik abban hisznek, hogy valamelyik nem a másik fölé helyezhető, eddig úgy találtam, hogy ők az általános tulajdonságok közül kimazsolázzák és gyakran felnagyítják azokat, amelyek nekik megfelelőek, és devalválják, vagy tagadják azokat, amelyekben az általuk preferált nem általánosságban gyengébben teljesít.

Én ismerem mindkét nem elég erényét és hiányosságát ahhoz, hogy belássam, morális értelemben egyik nem sem helyezhető másik fölé. De hiányosságaik és erősségeik szerencsés esetben kiegészítik egymást. Ettől vállnak egyenlővé az egyenlőtlenségeikben.

Csillag nehezen veszít társasban. És mivel nagyon szeretek társasozni, ez gyakran megesik vele. Ilyenkor jön a csöndes durci és kétségbeesés: butább nálam, nem elég jó nekem.

Szeretném, ha mindig tudnád, Picim, nem baj, hogy néhány részképességben felülmúllak, hiszen -hála istennek- te is ezt teszed velem. Ezért is tudok rád felnézni. Lehet, hogy Scrabbleben eltángállak, de tudod mindig büszke vagyok rád, amikor ritkább, érdekesebb, szép szavakat raksz ki. Nekem kevésbé fontos a győzelem (kivéve, ha Viki is játszik :D), a játék esztétikáját élvezem.

Tény, hogy elmémre mindig is büszke voltam. Jól megmunkált darab, nem utolsó matériából. De hogy butább lennél nálam? Nem hinném. Például mit csinálék nélküled esténként? Jó filozófushoz méltóan azt mondanám: "Tételezzük fel, hogy van vacsora!"? Közel sem főzök olyan jól, és nem is szeretek annyira, mint Te. Ez is tudás, egy nagy rakás ismeret. Vagy ott van például a vezetés. Nem érzek nagy hajlandóságot, hogy pótoljam eme hiányosságomat. Talán egyszer. De miéyen jó, hogy te tudsz. Lehet, hogy könnyebben átlátom a nagy egészeket, de nagy könnyebbség nekem, hogy a részletekel nem kell vacakolnom. És mondá az Úr, cseréljük le a padlót, és mire elnyüglődném magam odáig, hogy foglalkozzak a mikénttel, már egy rakás oldalt átbújtál, és meg is találtad a közelben, olcsón lévő szépeket, amiből kiválasztjuk közösen, melyik legyen. Ha az Úr (tizen)hetedik napon megpihenne? Már tudod is, hogy akkor van-e program, és ha nincs, mit érdemes. Bűvészkedsz a napokkal, eseményekkel, és nekem elég elmenni rájuk, a közbülső időkben meg terhelhetem magam más dolgokkal. Tudod, hogy te vagy a külső memóriaegységem. Butább lennék nálad? Nem hiszem, csak nyugodtan támaszkodom rád abban, amiben jobb vagy.
Így vagyunk jó páros. Te se félj hát, ha fel lehet rám nézni. Nem szédítő a távolság.