Lelkünk míg vágyat érlel...

Megint (ki)fulladásig eltemetve egy melóban. És olyat érzek most, amit még sosem. Rettegek a technikától...
A munkám ismét a mesterséges intelligencia felé terelt, konkrétan az automatikus érzelemazonsítás területére.
Kezdetben jól álltam a sarat, no lám, az emberi érzelmek mennyire összetettek, és hol tart a mai technika? Nem is olyan rossz százalékban képesek képről vagy videóról felismerni az alapvető és univerzális érzelmeket, mint például a semleges acrkifejezés, a harag, az undor, a meglepődés, a boldogság. Néha megy a félelem is, esetleg a zavar. Nem is rossz.
Rettegni akkor kezdtem, amikor kiderült, van olyan bitgeci, amelyik a webkamera segítségével méri a pulzusod, az arcszín láthatalan színváltozása alapján!
Felelevenítettem, mi mindenhez kötődik a pulzus - és meglopva éreztem magam.
A személyes élményvilágunk a legintimebb része emberi mivoltunknak. Sebezhető, elrejthető, közölhető, és amikor megértik ezeket a közléseket, akkor barátokra, vagy szerelmre lelünk.
És most látom magam előtt, ahogyan rámrabolnak a gépek, elveszik tőlem, amit csak az enyémnek hittem és kiszolgáltatják - a kiknek is?
Persze az ember gép komunnikáció javításának tényleg van egy pozitív iránya. Idősgondozás, betegellátásban, meg egy rakás helyen jó szolgálatot tehetne az MI. Hogy a marketing is rácuppant az érzelenfelismerésre, attól nem is vártam mást. Csak egy csöppet aggasztó, hogy a Z generáció kevésbé tudatos vásárló, és az érzelmi alapú döntésekkel lehet megfogni őket. Játékfejlesztés, nem mintha egy sereg pszichológus így is azzal árulná el a szakmáját, hogy a játékok még addigtívabbak legyenek...
Hogy kínában az érzelemfelismerést bevitték az osztályterembe, már kiakasztott. Hogy a politika is élénken érdeklődik az érzelmi reakciók felismeréséért, már megrémít.
De, igen, bazd meg Attila, már kartotékadatok vagyunk.
Én most pár napig nem leszek. Ha keresnétek, épp megpróbálok visszamászni a fára...