Dísz

Volt egy kedvenc karácsonyfadíszem.
Kinézetre a novgorodi üveggyár szezonális terméke lehetet, amit valamelyik Szerjózsa a Sztahanov érdemrendre áhítozva üthetett össze nagyjából a 32. egyhuzamban végzett munkaórájában, szorosan a szocialista esztétika mentén.
Nem volt szép, na.
De egy cicafejet ábrázolt.
Ahogy a legkorábbi karácsonyaimra próbálok visszaemlékezni, arra a díszre emlékszem.
Minden évben rajta kellett lennie a fán.
Akkor is, amikor már csak egy füle volt.
Amikor már kamaszodtam, és a tökéletes Karácsonyt egy koncert előtti forraltborozás jelentette volna a haverokkal (és egy gyönyörű, vágytól fűtött bakfissal az oldalamon), ahol a fölött búsongunk, mikor lett ennyire elbaszott a világ, de mi majd... akkor már füle sem volt. De rajta kellett lennie a fán.
Ott ült minden évben, magába szívva az esszenciákat.
Nem tudom, melyik végzetes decemberi napon döntött úgy, hogy fakutyaként az emlékeim közé homályosuljon, magával víve mosolyát - a gyermekkori karácsonyaim.

********
- Nem Ecc, mondtam, hogy csak a kicsi sárgákat. Ez a fa túl pici... Tudod mit? Igazad van... Tedd fel a pirosat is...

*******
Boldogot mindenkinek. (Fénykép a galériában.)