Szembesülés

Kívánnék játszódni veletek. Írni Eccarvról, erényről, reagálni gondolataitokra. De eszemet, szívemet, és időmet most leköti a Csillag-jóslás tudománya. Érzem, ünnepre kellene készíteni a lelkemet, leszakajtani azt, ami sors ágáról elémhajlik. De nem feledhetem az első almát, mit fajunk szájába vett, és agyam zugából fölsejlik Marke király.

"
Lent fáklya ég. Ködös az este.
Tojáshéj-élet! Merre, honnan
mozdul a roppant-ujju kéz,
melynek nyomán végleg beroppan?
Kutat a kéz, házak alá nyúl,
az ember fészkét megleli;
én láttam a velőt
utca-kövön lecsorgani.

Jön, jön. Vállam hiába volt hát,
s nyakam, szándékom, bírni boltját
e háznak, s tisztesség; - csomókban
alusznak kint a földeken,
a kora-téli dara ráfoly
rongyukra, arcuk meztelen -

S te játszol.

Készíted most is nyoszolyádat,
elmédben nyitva, nem nekem,
no, karcsú, kényes, szép pohár,
be mocskos vagy, be förtelem,
s elmémben boldog, mint soha,
megrezdül vékony nyakadon
a törnivaló csigolya -
én ifjú nem vagyok. Temettem
csákánnyal, mert fagyott,
ruhámat nyakamon megoldom
mindég, ha erre gondolok,
láttam szétszórtan ujjakat,
s tébolyt facsarni tiszta észből,
s ökrendezésig undorodtam
a bűntől és a büntetéstől:
fa voltál nékem, rajta száz madár-szárny,
s nőttél, csattogtál, szinte mennybe szálltál,
az aljból itt kimenekedni rajtad,
megtántorodva fogtam át a gallyat -
jaj -

Ki külső vészt küldtél reám,
fenyegetvén fejem, hazám,
s férget növeltél szívemen,
irgalmazz nékem, Istenem!

Lent ritka köd. S mi még?
Palánk, szemét.

Duzzad a függöny. Itt a szél.
Éjfélkor ágyából kikél,
s a felderengő bárka-vásznak
permetjében csattogva áznak -
tengeri szél. "

- Nemes Nagy Ágnes: Trisztán és Izolda; Marke király-