2066.06.08 este

* Alkonyattájt a kertben találkoztam Sámsonnal. Láthatóan feszült volt, mellé szegődtem a séta során. Kérdés nélkül kezdett mesélni.*
Irtózatosan nagyra tudnak nőni az árnyékok ilyen tájt, nem igaz? Azzal áltatjuk magunkat, hogy mi okozzuk az árnyékokat, pedig az árnyékvilág mindig túlnő rajtunk.
Jó nektek, embereknek, hogy a halál elhozza számotokra a Nagy Feledést! Így gyermekeitek minden kínnal az újszülöttek csodálkozó egyszerűségével tudnak szembe nézni!
De én... Én nem tudok felejteni.
- Mióta?
- A Nagy árnyék óta. Az írástudó házától Masada felé tartottam, ahová nem értek el a filiszteusok. Kerültem istent és embert - bár csak az utóbbiban voltam szerencsés. Épp a Holt-tenger partjánál tartottam, sehol nem lehettem volna távolabb Adonájtól. A nap ereszkedőben volt, az árnyak nyúlni kezdtek, mikor rám talált.
Először csak azt az iszonyú árnyékot láttam. Sötétebb volt, mint maga holdvilágtalan éjszaka. Kilométereken át csak közeledett, árnyéka egyre ott futott mellettem. Léptei, mintha ezer elefántcsorda nyargalna a pusztaságban. Még mélyebbre nyomták a földet.
Egy fél óra lehetett, mire töpörödött emberként mellém ért. Nem bírtam ráemelni a tekintetem. Reszkettem, és elhagyott minden erőm.
Hangja csendes volt, dühös, és szigorú.
- Mit tettél, Fiam?
- Öltem.
- Nem az érdekel! Arra teremtettelek. Az Írással mit tettél? Hamis szavak vegyültek a Könyvembe!
- De hát nem is Maga tette. Ez igazságtalan volna! - ellenkezem, de összetörten legyintett.
- Talán több részem is volt a történetben, mint elmeséltem... Talán nem...
A haragvó Jáhve maga az Igazság. Nem pörölhetsz ellene. Én... Védekezni próbáltam... Azt mondtam... nem emlékeztem pontosan, mi történt.
Még Ádámék sem voltak olyan meztelenek a kertben, mint én Őelőtte. "Úúúgy?" kérdezte, és a gúnytól meghasadt az égbolt fölöttünk.
- Igazad van édes fiam. Szent eszközöm voltál Te, és én hagytalak erről megfeledkezni. De ne félj, Sámson, Jáhve jóságos. Soha többé nem fogsz elfelejteni semmit sem. Amíg emlékeidnek a súlya össze nem roppant téged, addig mindenre emlékezni fogsz... Érted? Mindenre! Még szerencse, hogy ilyen hatalmas erőt adtam neked, édes fiam!
És ezer mennydörgés robajával tűnt el a föld színéről. Engem hátra hagyott összetörve.
Azóta emlékszem mindenre...