Non est volentis....

Középiskolás koromban került a kezembe Ottlik Géza Iskola a határon című regénye. Nagyon tetszett. A magyartanárnőnk meg nagyon dicsérte. Ez zavarba ejtett kissé bennünket. Mert a nyugdíjaskor határán is egyszerűen bombanő volt. Szép volt, nagyon csinos (tinilányként is elképesztően vonzónak tartottam tűsarkúban végződő lábát), roppant nőies. Szóval eldöntöttük, hogy akkor nyilván a szakmájához nem érthet, sőt buta. Mert a nők ugye vagy szépek vagy okosak (alapsztereotípiák06)
https://www.youtube.com/watch?v=utvp1BMfi2o

Az Iskola a határon egyik fejezetének címe: "Non est volentis". Pál apostol Rómabeliekhez írott egyik leveléből való sor első 3 szava, az egész mondat magyarul pedig:"...nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené". Tetszett a regény, éreztem, hogy fontos ez a sor (hisz cím is), de nem értettem, nem tudtam kezdeni vele semmit.

Ami igazán fontos és értékes (volt és van) az életemben, azért sosem kepesztettem. Amiért görcsösen küzdöttem, nagyon akartam, azt vagy nem kaphattam végül meg, vagy a beteljesülés csalódást is hozott. Az igazi kincsek szinte az ölembe hullottak, nemcsak nem várt módon, de sokszor nem várt időben is. Azonban ez az ölembe hullás mégsem igaz, csalóka. Mert ahhoz, hogy be tudjanak lépni az életembe, és helyük legyen, nekem nyitva kellett hagynom az ajtót, meg kellett terítenem, megvetni az ágyat... Csak a nagy akarás nem volt jelen. Felváltotta a nyugodt figyelés, hogy észrevegyem és ragyogó arccal köszöntsem a közelgő boldogságot...