Első lépések, avagy Pixie-bestsellerek

Ha borítékoltan sikerblogot akarsz nyitni, kezdd úgy, hogy "Képzeljétek, kaptam egy olyan levelet, hogy..." és lehet vidulni, felháborodni, szörnyülködni, tapasztalatotcserélni, kupaktanácsot tartani, szóval van rámozdulás újra meg újra. (Nekem szimplán csak rinyablog amúgy az ilyen - finoman szólva nem vagyok a műfaj nagy rajongója, sőt, kis rajongója sem.)

Miért akadunk ki azon, amin kiakadunk?
Másmilyennek látnak, "lőnek be" minket, mint amit magunkról tartunk és pórbálunk mutatni? Nem illik hozzánk (a másik számára ismeretlenhez) a stílus? Nem megszokott, általunk elfogadott kapcsolatkezdő formával kezdik a kommunikációt? Nem "találják ki", mit is akarunk, várunk el? Nagy rugalmasságunk addig rugalmasság, míg az általunk megszabott rugalmassági határokon belül van (rugalmasság behelyettesíthető toleranciával toleranciát kedvelők számára)?
Fontos a "jó" megszólítás. Az első lépés, hogy olyan legyen, amiből lesz folytatás. Legalább egy viszontlevél, aztán már onnan talán egyszerűbb. De a nyitólevél ne legyen sablonos, sőt, lehetőleg legyen egyénre szabott (nagy öröm lehet többszáz válaszra sem méltatott egyénre szabott levelet megírni), a stílusa "kellően" tisztelettudó, és folyton a "kellően"-eken és "megfelelő"-eken van a hangsúly,és ezekben akkorák a szórások, hogy döbbenet, eleve lehetetlen küldetésnek tűnik, és szerintem a végső kicsengés csak az lehet, hogy a fene fog alkalmazkodni, hisz mindenből lehet "baj", akkor már azért utáljanak, amilyen vagyok, és ne valami felvett szerep miatt (amit aztán előbb-utóbb úgyis le kell vetnem) szívjak. Ez némi sikerhátországgal rendelkező ismerkedőnek talán nem is olyan nehéz feladat (sőt, evidencia), de a kudarcot kudarcra halmozónak? Aki eljutott már oda (szerintem hatalmas szó), hogy váltani kellene, mert az eddigi módszerei tuti nem jók? Sok a melléfogás, igen. és azt hiszem, senki nem hal bele, ha kap félresikerült leveleket. Viszont lelki szemeim előtt az ilyen levelek citálásakor (igen, én is tettem, nem kívülállóként mutogatok), egy pellengérre állított férfi jelenik meg (tudom, van, akinek ez jó-kívánatos kép, nekem nagyon nem, kéretik mással behelyettesíteni akkor). Mert aki tahóparaszt, az az is marad, annak tökmindegy, mit mond bárki is. De aki csak szimplán mellélőtt? Akinek csupán béna próbálkozása volt? És azért az azután eldurvuló párbeszédekhez legtöbbször kőkeményen kellett a másik fél is. A gerjesztett hangulat meg aztán árad szét. áramlik tovább... te, aki kiakadsz joggal azon, hogy szóltak hozzád, lehet, csak azt kapod, amit kettővel előtted a másik kapott valakitől... erről nem tehetsz.. arról viszont igen, tőled mit visz tovább útravalóként a másik. Gerjeszted-hergeled tovább a gebaszt vagy simítasz egy kicsit rajta...

Az ismerkedésnek van egy íve. Nem én találtam ki, de tetszik ez a kifejezés (tényleg ismerős ismerőstől hallottam először, talán egyszer majd ír róla). Minden ismerkedésnek más íve van, de ha az ívben törés mutatkozik, akkor... akkor érezzük, hogy nem jó, valszeg ebből nem lesz az, amire számítottunk/vágyunk. Megtörni leginkább a lendület/szenvedély és a ritmus tud. Szerintem.
És ugye a témák. Elképesztő, mennyire másra vágyunk, mennyire mást tartunk "normálisnak". Én ismerkedési fázisban máris elköszöntem a hogy hívnak-mit-dolgozol-küldj képet háromsággal nyitóktól. Másnak meg ez a természetes, nem is érti, mi a baj vele. Ahogy engem igen későn kezd el érdekelni a családja, az életkörülményei valakinek. Másnak meg alap. A "mesélj magadról" szókapcsolatra zsigerből a "sikeres partnerkeresést kívánok" érkezett tőlem válaszul, a "beszélj a vágyaidról"-ra pedig az éppen aktuális vágy (kulináris élvezetek, pezsgőfürdő, alvás - ez utóbbi a kérdés hatására különösen felerősödött), majd egy körrel később az elköszönés. És kezdetben próbáltam-próbáltam "rendesen" felelni, de úgyis kiderült: nem, aki ilyeneket kérdez, biztos nem nekemvaló. Másnak meg pont de.

És mit akarok hagymázosan mindebből kihozni? Hogy "komolyan", tétre menően ismerkedni piszok nehéz (van, akinek mindenhogyan nehéz, sokan meg - hozzám hasonlóan - tudják, felszínes, laza ismeretségeket kötni piszok egyszerű, de sokszor más műfaj). És sok sérüléssel jár. Sokszor nehezen hegedő sebekkel. És nem tudjuk, az adott levél miért lett épp olyan, amilyen lett. Mi rejlik mögötte. Ami biztos: egy ember. És tisztelem a férfit, aki 251 nemválasz-visszautasítás után megírja a 252. levelét.