Tegnap este meglátogatott a SUB barátnőm. A laza baráti beszélgetés hamar átfordult egy fergeteges játékba. Nem volt szükség egyeztetésre hiszen ismerem már a vágyait és határait. Ő a hétköznapokban egy határozott céltudatos, független nő, a szexualitásában viszont mazohista alárendelt szerepben tud leginkább kiteljesedni. Ahogy elém térdelt, megragadtam a nyakát és a szemébe néztem láttam, hogy milyen könnyedén csúszik bele szub zónájába. Ilyenkor arca ellágyul, és feltárja magát nekem. Mivel menekülő szó nélkül játszunk így meg jobban kiélesítem ilyenkor értékeimet, meg inkább figyelek rá. Általában ragaszkodom a menekülő szó használatához, de Vele kivételt teszek hiszen Ő kert erre és bízom benne. A szoba közepére rögzítettem álló helyzetben, testét x alakban kifeszítve, hogy könnyedén körbejárva mindenhol hozzáférhető legyen. Előkerült a korbács és nem csak a sóhajok szöktek fel a torkából, de a nedvek is előbuggyantak…éreztem, hogy egyre nevesebb és nedvesebb lesz odalent. Ahogy toltam egyre szélesebben a határokat észrevettem, hogy egy egy könnycsepp is legördül az arcán…. Gyengéden öleltem magamhoz csókoltam és simogattam majd folytattam a korbácsolást fenekelést míg már olyan mértékű önátadásba került, hogy lábat kezeit kikötözve szét tudtam baszni. Vele játszani mindig nagyon izgató és hatalmas fejlődési lehetőség is. Menekülő szó nélkül táncolni egy mazohista nő határain olyan nekem, mint egy biztosító kötél nélküli kötéltánc! Hálás vagyok a bizalomért és önátadásért!
Ti hogy vagytok a menekülő szó használatával?
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (0)